2024. december 22.
Egy lépéssel közelebb került Románia a medvék kilövéséhez

Egy lépéssel közelebb került Románia a medvék kilövéséhez

Romániában sokan ellenzik a medvék kilövését, mondván, hogy az ember a hibás, mivel a számos fakivágás miatt összezsugorodott az állatok élettere, ugyanakkor tény, hogy Székelyföldön rendszeresek a medvetámadások.

Úgynevezett beavatkozási kvóta megállapítására kötelezte a román parlament a bukaresti környezetvédelmi minisztériumot a medvepopuláció szabályozása érdekében egy szerdán elfogadott módosító indítvány révén.

A törvénytervezetet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) terjesztette be. A képviselőház 169 támogató szavazattal, 59 ellenszavazattal és 43 tartózkodás mellett fogadta el döntőházként az indítványt, amelyet Klaus Iohannis államelnöknek kell még kihirdetnie ahhoz, hogy hatályba lépjen – írta az MTI.

A módosító indítványnak egyetlen cikkelye van, amely arról rendelkezik, hogy a környezetvédelmi minisztérium évente akár többször is beavatkozási kvótát állapíthat meg az elszaporodott védett fajok esetében, és ezek alapján kilőhetik a veszélyes állatokat. Erre azért volt szükség, érveltek a kezdeményezők, mert az elmúlt években jelentősen megnőtt Székelyföldön a medveállomány, és emberéletek kerültek veszélybe.

Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője úgy értékelte, hogy a törvénymódosítás jelentős mértékben szigorít az eddig érvényben levő jogszabályon, hiszen a szaktárca nem köteles beavatkozási kvótát megállapítani.

Magyar Lóránd parlamenti képviselő felhívta a figyelmet, hogy szakmai felmérések és módszertan alapján állapítják meg a védett állatok számát, aminek alapján a minisztérium jóváhagyja a kvótát, de további lépésekre van szükség, mivel jelenleg egyetlen romániai hatóság sem rendelkezik pontos adatokkal a medveállományról országos és regionális lebontásban.

A román közvéleményt alaposan megosztja a kérdés, sokan ellenzik a medvék kilövését és azzal érvelnek, hogy az ember a hibás, mivel a számos fakivágás miatt összezsugorodott az állatok élettere. Ugyanakkor Székelyföldön rendszeresek a medvetámadások, az állatok egyrészt a háztartásokban okoznak jelentős kárt, másrészt az idén háromszor, tavaly pedig tizennyolcszor támadtak emberre.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban a populációt szabályozó medvevadászatot is betiltotta. Korábban a tárca évente 400-450 medve kilövésére adott engedélyt a vadásztársaságoknak.

Megosztás