2024. december 3.

Negyedik lett a zengővárkonyi fa az európai Év Fája versenyen

Portugália, Spanyolország és Oroszország jelöltje előzte meg Zengővárkony hős szelídgesztenyéjét a 2018-as európai Év Fája versenyen. A magyarországi vetélkedő az európai eredményhirdetés után egy nappal már újra is indul.

A Guinness Rekordok Könyvében a „világ legnagyobb paratölgye”-ként tartják számon az első helyezett portugál „fütyülő fát”, amely az ágain daloló számtalan madárnak köszönheti nevét. Az 1783-ban Águas de Mourában elültetett paratölgy kérgét élete során már több mint húsz alkalommal hántották le, de a parafatermelés mellett gyökerei és lombozata számtalan élőlénynek biztosít lakhelyet és nagy szerepe van a klímaváltozás hatásainak csökkentésében is. Az első helyezettet megillető vándordíjat a tavalyi győztes lengyel fa képviselőitől vehették át a fa jelölői az Erdők Világnapján, március 21-én a brüsszeli Európai Parlamentben megrendezett díjkiosztón.

A második helyezett spanyol templomos szilfák a világszerte több mint egymilliárd fát elpusztító holland szilfavészt túlélve 450 éve állnak a Beléni Miasszonyunk szentély környékét uralva, ahová 1650 óta járnak rendszeresen zarándokok.

Oroszország idén először vett részt a versenyben, 188 éves jelöltje, „A belgorodi erdők öreg tölgye” a harmadik helyet nyerte el.

Magyarországot Zengővárkony hős szelídgesztenyéje képviselte, amely 2017 novemberében 4088 szavazattal lett a hazai Év Fája cím birtokosa. Ez a fa egy igazi túlélő: élni akarásának és az őt körülvevő közösségnek köszönhetően a századok során kigyógyult a kéregrákból, túlélte az államosítást, és azt is, amikor egyszer a közeli katonai lőtér őrzésére rendelt katonák felgyújtották, hogy felmelegedhessenek. A 300 éves gesztenyefa a helyiek számára a folytonosság jelképe, élni akarása máig erőt ad a hétköznapok küzdelmeihez.

13 ország fái versenyeztek egymással az idén, összesen több mint 200 ezer szavazatot gyűjtve a februárban zajló online szavazás során. 

Az európai Év Fája verseny célja, hogy erősítse a fák és az emberek közötti kapcsolatot, és hogy felhívja a figyelmet a kulturális és természeti értékekre. Más versenyektől eltérően itt nem a fák szépsége, mérete vagy kora fontos, hanem a történetük és kapcsolatuk a helyi közösségekkel. A versenybe ugyanis olyan egyedeket lehet nevezni, amelyek fontosak a körülöttük élők számára: találkozási pontot kínálnak vagy történetek kapcsolódnak hozzájuk.

A magyarországi vetélkedő az európai eredményhirdetés után egy nappal már újra is indul - közölték az esemény honlapján.

2018. március 22-től április 22-ig jelölheti kedvenc fáját (vagy fáit) bárki - magánszemélyek, iskolák, civil szervezetek, önkormányzatok - fényképpel és a fához fűződő történet leírásával. Az Ökotárs szakmai zsűrije dönti el, hogy a jelöltek közül mely fák jussanak a döntőbe, melyekre a közönség szavazhat a nyilvános versenyben.

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.