2024. december 3.
Kikelt Tóbiás és Sára első fiókája a gemenci fészekben

Kikelt Tóbiás és Sára első fiókája a gemenci fészekben

Az első gólyafiókák május elején jönnek a világra. A kirepülésük többségében augusztus 10-e körül zajlik. Ezután néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek.

Kikelt az első fióka annak a gemenci fekete gólyapárnak a fészkében, amelynek életét webkamerákkal követi nyomon a gemenci erdőgazdaság, így az eseményt is élőben közvetítették. A fióka május 1-jén este fél hét előtt néhány perccel kelt ki, további három fióka világra jötte az elkövetkező napokban várható - írta az erdőgazdaság az MTI-hez eljuttatott közleményében.

A gemenci erdő keselyűsi részén lévő fészeknek Tóbiás, a hím és Sára, a tojó visszatérő lakója. Tóbiás életét 2013 óta lehet figyelni webkamerán keresztül a Gemenc Zrt. finanszírozásával a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület együttműködésével létrejött projektnek köszönhetően.

Tóbiás idén is elsőként érkezett meg az országba a fekete gólyák közül, március 2-án délután szállt le gemenci fészkére. Sára március közepén jött meg; helyreállították a fészküket, az első tojást március 29-én rakta le a tojó.

A gólyák webkamerás megfigyelése nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az interneten - írták.

Arra is kitértek, hogy a webkamerák képeit figyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének vagy sikertelenségének, hiszen ezek az események egyaránt hozzátartoznak a természet rendjéhez.

Magyarországon a jelenlegi ismeretek szerint mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük körülbelül 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb sűrűségű feketególya-állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a gemenci erdőbe.

Tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezután néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon át vezet.

 

(A kép illusztráció.)

Megosztás

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

Hello Ország

Kié a felelősség? Így látjuk a társadalmi ügyeket

  • 2024.09.26

Fenntarthatóság, gyermekvédelem, esélyegyenlőség – és még hosszan folytathatnánk a társadalmilag fontos ügyek listáját. Abban egyetért a közvélemény, hogy ezekkel a témákkal foglalkozni kell, de a felelősségvállalás szintjeiről és szereplőiről már eltérően gondolkozunk. A CHERRISK friss kutatása a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos véleményeket vizsgálta, és érdekes eredményeket hozott.