2024. december 22.
Cél a felsőoktatás, de nem lett elég a felvételi pont?

Cél a felsőoktatás, de nem lett elég a felvételi pont?

Nincs veszve semmi, mert a felvételi pontokat kiváltó képzésekkel jövőre nagyobb lehet az esély.

Sokan várják július 21-ét, szülők és kamaszok egyaránt. Ez a nap az, amikor kiderülnek a felvételi ponthatárok és az, sikerült-e bejutni a vágyott egyetemre, főiskolára. Ám van, aki nem is tudja, milyen lehetőségek vannak, hogy még emelkedjenek azok a hőn áhított pontok, amennyiben esetleg idén nem jön össze. Egy kis segítség ahhoz, hogyan is sikerülhet könnyebben a következő év.

 

A sikeres főiskolai és egyetemi felvételiben jelentős szerep jut a különféle jogcímeken beszerezhető többletpontnak. Egyebek mellett emelt szintű érettségivel, államilag elismert nyelvvizsgával, tanulmányi vagy sportversenyen elért kiemelkedő eredménnyel, sőt, a szakmajegyzék bizonyos képzéseivel is gyarapíthatod az egyébként 100-ban maximált, több forrásból összegyűjthető plusz pontjaid számát. Ebből a bejegyzésből most kiderül, hogyan is gyarapíthatod pontjaid számát szakmai képzéssel.

 

Szakképzésből a felsőoktatásba
Noha a szakmai képzések megújítását elsősorban a munkaerőpiachoz való hatékonyabb alkalmazkodás motiválta, a változás azokat is érintheti, akiknek a diploma megszerzése is szerepel a hosszú távú tervei között. Érdemes megismerni a szakmai képzések új rendszerét, azon belül is a kizárólag iskolai rendszerben tanulható alapszakmákat, amelyeket a szakmajegyzék foglal magában. Ami a 2022. december 31-én végleg kifutó OKJ-t illeti, idén utoljára még 32 többletpontot jelenthetnek a felvételin az 54-es és 55-ös kezdetű azonosítóval rendelkező képzések, ám ezeket leszámítva 2021-től csak a középfokú szakképzettséget tanúsító oklevél hoz plusz pontokat a felnőttképzés területéről. 

 

Mely képzési területeken jár a fent említett 32 többletpont?
A törvényi előírásnak megfelelően az agrár, a műszaki, az informatikai, a pedagógusképzési, továbbá az állam-, gazdaság-, orvos- és egészség-, természet-, társadalom- és sporttudományi képzések adott alapképzési vagy osztatlan szakjain adhatnak egyes szakmák és szakképesítések többletpontokat, de kizárólag szakirányú továbbtanulás esetén. Hogy mi számít szakirányú továbbtanulásnak, azt tételesen, táblázatba foglalva tartalmazza az aktuális felsőoktatási felvételi tájékoztató.

 

Lássuk, mit jelent mindez a gyakorlatban!
Tegyük fel, hogy a húszas évei végén, harmincas évei elején járó diák szeretne bejutni egy felsőoktatási intézménybe, ám nem rendelkezik emelt szintű érettségi vizsgával, pedig ez a jelentkezés egyik alapkövetelménye. Dönthet a szintemelő érettségi mellett, vagy beiratkozhat egy alapszakmát adó, iskolai rendszerben elvégezhető képzésre is. Utóbbival két legyet üthet egy csapásra, mert egyfelől lesz egy kurrens szakmája, másfelől ez a képzés kiváltja az emelt szintű érettségit, és többletpontokat biztosít a későbbi főiskolai, egyetemi felvételihez.

Megosztás

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

Hello Mozaik

Flipperakadémiát indít jövőre a világhírű budapesti kiállítás

  • 2024.12.11

A részben egy 80-as évekbeli játékteremben játszódó Stranger Things című tévésorozat óriási sikere, a budapesti Flippermúzeum világhíre, vagy éppen a retró játékgépek árai egyaránt jól tükrözik az egykor népszerű automaták iránt újjáéledő általános nosztalgiát, rajongást. A flipperek világa azonban mára nemcsak a kiállításokról, vagy magángyűjteményekről szól: hosszú évek óta például komoly, országos és nemzetközi pontozásos versenysorozatokat is rendeznek ezeken a villogó, zenélő, csilingelő masinákon. A flipperek iránti növekvő érdeklődésre válaszul Európa vezető játéktermi múzeuma hamarosan a játékautomaták történeti és technikai hátterét, valamint profi játékos fortélyokat egyaránt bemutató előadássorozatot indít Budapesten Flipperakadémia néven.