2025. december 4.

Középiskolásoknak szerveztek próba nyelvvizsgát

A megyei verseny írásbeli vizsgáján az a húsz diák jut tovább, aki 80 százalék felett teljesít.

Közel 70 középiskolás vett részt azon a megyei versenyen, amit először rendeztek meg a Békéscsabai Szakképzési Centrum Nemes Tihamér Gépészeti, Informatikai és Rendészeti Szakgimnáziumban. A verseny megnyitója után a tanulók egy próbanyelvvizsga írásbeli feladatsorával kezdtek, a szóbeli forduló február második felében lesz.

Békés megyében kevés helyen rendeznek ilyen jellegű versenyt, ezért is találták ki a megmérettetést. Ennek az ötletnek lett lényegében pártfogója a TIT központ, amely egy TELC nyelvvizsga feladatokat tartalmazó, kicsit könnyített nyelvi versenyt rendezett a középiskolás diákok részére – mondta Pelle Róbert, a TIT Körösök Völgye igazgatója. A szervezők 9-12.osztályos diákok jelentkezését várták.

Sokan jelentkeztek például Szeghalomról, Orosházáról, de nagy létszámban indultak a békéscsabai szakgimnázium saját tanulói is – tudta meg a behir.hu Maczik Mihály András iskolaigazgatótól. A feladatsorokat olyan tanárok javítják, akik rendszeresen végeznek nyelvvizsga-értékeléseket. Az írásbeli vizsgán az a húsz diák jut tovább, akik 80 százalék felett teljesít.

Megosztás

5 okos tipp a látás javítására

Hello Mozaik

5 okos tipp a látás javítására

  • 2025.08.4

A modern életmód egyre nagyobb kihívás elé állítja a szemeket. Képernyők, UV-sugárzás, stressz és helytelen táplálkozás mind közreműködnek abban, hogy látásunk fokozatosan romolhat. A jó hír az, hogy egyszerű, mindennapi szokások kialakításával sokat lehet tenni a szem egészségéért és látás megőrzéséért. 5 tipp, amire érdemes figyelni.

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

Hello Közélet

Csökkent a vallás jelentősége a fiatalok életében

  • 2024.06.3

Hogyan viszonyulnak ma a fiatalok a valláshoz? Milyen okok vezethettek az eltávolodásukhoz? Hogyan tud alkalmazkodni a vallás a mai fiatalsághoz, és hogyan lehet újra vonzóvá tenni számukra? Számos kérdés, kutatási adat, szociológiai értékelés és egy lehetséges válasz: az Aquinói Szent Tamás Akadémia innovatív képzése.