2024. december 21.
Idén még nagyobb volt a kereslet az informatikusok iránt

Idén még nagyobb volt a kereslet az informatikusok iránt

Folyamatosan nőtt a kereslet az IT szakemberek iránt, a remote munkavégzés természetessé vált, a legnépszerűbb programozási nyelvek pedig továbbra is a Java, Javascript, C/C++, C# – derül ki a Bluebird legfrissebb IT munkaerőpiaci körképéből.

Hazai és nemzetközi fronton is rohamos béremelkedés figyelhető meg az IT munkaerőpiacán. A Dise nemrégiben kiadott jelentése szerint a legnagyobb fizetés emelkedés a Cybersecurity Analysts munkakörben, azaz a kiberbiztonsági elemzőknél figyelhető meg. 2019-ben 88.000 dollár, 2020-ban pedig már 103.000 dollárra emelkedett az éves fizetésük, ami havi bérre lebontva mintegy közel 3 millió forintot jelent, és ez a fizetés folyamatosan emelkedik. Itthon az ilyen elemzők 500-600.000 havi bruttó bérekkel számolhatnak, míg egy vezető pozícióban lévő elemző akár 1.500.000-2.100.000 forintot is elkérhet a munkájáért.

A hazai Bluebird Salary Guide 2021-es kiadványából kiderül, hogy a felkapottabb programozási nyelvek átlagban 25%, míg a Data Scientist és Machine Learning Engineer pozícióknál a béremelkedés 30% felett van tavaly szeptember óta. Az IT szakemberek fizetései átlagosan legalább 20%-kal emelkedtek itthon.  Hazánkban a szoftverfejlesztő területet nézve már egy junior Java, Javascript, C, C++, C#, .NET, mobil, PHP és Python fejlesztő fizetése bruttó 500.000 forinttól 800.000 forintig terjedhet. Ugyanezek a fejlesztői területek esetében vezető pozícióban levő alkalmazott 1.250.000 forinttól 2.000.000 forintig terjedő havi bért is kaphat.

A magas fizetések sok országhoz viszonyítva, ugyanabban a pozícióban még mindig alacsonynak számítanak. Például az Egyesült Államokban egy Java fejlesztő havi fizetése 2021-ben 8500 dollár (~havi 2 800 000 forint), az Egyesült Királyságban 7500 dollár (~2 400 000 forint), míg Németországban átlagosan 5000 dollár (~1.640.000 forint). Egy Javascript, C++, .NET és egy PHP fejlesztő bére szintén Amerikában a legmagasabb (havi 2.500.000 - 3.000.000 forint), míg a C fejlesztők bére Svájcban kiemelkedő (~havi 3.000.000 forint).

 

A DevOps és Full-Stack pozíciókra is nagy a kereslet itthon
A tervezéstől a fejlesztési folyamaton keresztül a gyártástámogatásig felelős DevOps mérnök munkakör is népszerű hazánkban. Egy junior kezdőbére 750.000 forinttól indul, míg egy vezető DevOps mérnök 2.000.000 forintot is kereshet. Egy Full-Stack fejlesztőnek – aki frontend és a backend fejlesztéseken is dolgozik egy személyben – 700.000 forinttól 2.100.000 forintig is terjedhet a fizetése.

„Rengeteg megkeresést kapunk DevOps, Full-Stack pozíciókra, nagyon keresettek a Cloud területen dolgozó engineer és architect szakemberek. A fizetés ezekben a munkakörökben is gyakran emelkedik bruttó 1 500 000 millió forint fölé” - mondja Réfi Balázs, az IT HR megoldásokra szakosodott Bluebird ügyvezetője.

 

Cloud Infrastructure Engineer, Cloud DevOps szakemberek iránt is rohamosan nő a kereslet, a már eddig is nagyon kelendő BigData és Machine learninggel foglalkozó fejlesztők mellett. Mindemellett egyre inkább megsokasodnak az automatizáláshoz kapcsolódó Quality Automation Engineer keresések, hisz mindenki egyszerűsíteni szeretne a folyamatain és kiváltani a manuális tevékenységet. „A szakemberek felkutatása, érdeklődésük felkeltése legalább 30%-kal nagyobb energiabefektetést igényel, mint 2020-ban. A fennálló helyzetre azonnal reagálva recruitment állományunkat jelentősen növeltük, hogy továbbra is eredményesen el tudjuk látni ügyfeleink igényeit. Célunk, hogy 2022-ben erősítsük vezető szerepünket a hazai IT recruitment piacon” - tette hozzá.

 

Kevés váltásra nyitott szakember van a magyar piacon
Folyamatosan nő a kereslet, a React, Angular frontend fejlesztőkre, valamint a Node.Js backend fejlesztőkre is, azonban a vállalatoknak kihívást jelent megtalálni ezeket a szakembereket, ugyanis nagyon kevés váltásra nyitott munkaerő van az IT piacon, a bérigényük pedig bruttó 1.500.000 - 2.000.000 forint között mozog.

 

Mit hozhat 2022 az IT szektorban?
A gazdasági fellendülés, a digitális átalakulás és a termékinnováció következtében az Egyesült Államok technológiai szektorában a munkahelyek száma rekordszinten 5 milliónál áll, és a vállalatok 68%-a akár 50 fejlesztő felvételét is tervezi a következő évben - derült ki a Motion Recruitment éves jelentéséből. A technológiai szakemberek 72%-a azt fontolgatja, hogy a következő évben elhagyja munkáját. A HR-szakemberek 61%-a már most aggódik a képzett fejlesztők keresése miatt.

 

Réfi Balázs hozzátette, hogy 2021-ben a COVID miatt IT területen természetessé vált a remote munkavégzés. Elindult egy folyamat, melynek keretében vidéken dolgozó IT szakemberek jobban fizető budapesti projekteken kezdtek el dolgozni, magasabb bérért. Ezzel együtt a budapesti és vidéki IT szakemberek számára is megnyílt a lehetőség, hogy külföldi projekteken dolgozhassanak. Ezek a folyamatok azt jelzik számunkra, hogy a vidéki cégek IT szakemberrel való ellátottsága 2022-ben problémás lehet, sőt, akár Budapest számára is jelentős nehézséget okozhat a külföldi projektek elszívó ereje.

Megosztás