2024. december 3.
Skid Row: ötven éves Sebastian Bach

Skid Row: ötven éves Sebastian Bach

Nem rokona a német zeneszerzőnek.

A nem rég 70. születésnapját ünneplő Steven Tyler után most Sebastian Bach töltötte az ötvenediket.

A Skid Row nem mindennapi hangterjedelmével megáldott egykori frontemberének a látszat ellenére semmi köze az egykori barokk zeneszerzőhöz, ugyanis az énekes Sebastian Philip Bierk néven látta meg a napvilágot és elmondása szerint a névváltoztatásra azért volt szüksége, mert a Bierk a jerk-re (némi jóindulattal seggfejnek is lehet fordítani) rímelt és kapóra jött, hogy a klasszikus zenész Bachnak akkoriban volt a 300. születésnapja.

Sebastian Bach 1987-ben került be a Skid Rowba, miután Jon Bon Jovi szülei látták énekelni egy ismert rockfotós esküvői buliján. Az ekkor már nagymenőnek számító Bon Jovi gyerekkori barátja volt a Skid Row alapító szólógitárosának a magyar felmenőkkel is büszkélkedő Dave Sabo-nak és miután benyomta Bachot a zenekarba még lemezszerződést is intézett nekik. Ezzel beindította a csapat karrierjét és a kilencvenes évek első felének egyik meghatározó heavy metal zenekarává tette a Skid Row-t, mely eztán végigjárta a szokásos köröket és megírta az egyébként erősen zúzós dalok közé kötelezően beékelendő balladát is.

A zenekar és Bach közötti együttműködésnek 1996-ban lett vége, akkorra ugyanis a heavy metal zsánert jelentősen háttérbe szorította az új (többek között a Nirvana, Pearl Jam és az Alice in Chains által képviselt) grunge. Ez érezhetővé vált a zenekar számára is, egyre kevesebbszer játszotta dalaikat az MTV, továbbá a nagy stadion buliknak is búcsút mondhattak. A szakítás legfőbb oka azonban mégsem ez volt, hanem az, hogy Bach, mint nagy Kiss rajongó szeretett volna zenekarával fellépni Simmonsék előtt, ám társai úgy voltak vele, hogy a Skid Row túl nagy név ahhoz, hogy előzenekar legyen, így Bach távozott a csapatból. A sors iróniája, hogy a Skid Row négy évvel később, már egy új énekessel a 2000-es turnén a Kiss egyik előzenekara volt. 

Bach pedig ezt követően végigjárta a munkanélküli rocksztárok különböző stációit a nagyon sikeres és a bukott szólólemezektől a különböző reality műsorokon és Broadwayes szerepléseken keresztül az Axl Rose-zal való közös fellépésig.

Kép: Wikipédia

Megosztás