2024. április 18.
A Puskás-fivérek azonnal lecsaptak a sörjógára

A Puskás-fivérek azonnal lecsaptak a sörjógára

Bár Puskás Peti a sört nem veti meg, vegán életmódja érdekében sok mindenről lemond: nemrégiben például már a tojást is kiiktatta étrendjéből. Az együttes általában előre főz, majd házi koszttal felszerelkezve indul koncertezni.

Nem így tesz azonban az EFOTT estében, ugyanis a gasztroforradalom a rendezvényt is elérte: idén először vegán étkek is terítékre kerülnek Velencén. Sőt, egy új mozgásforma is bemutatkozik, amit a The Biebers tagjai a minap teszteltek a Városligetben.

 

 

A jóga legérdekesebb új vállfaja a sörjóga, amire sokak mellett a The Biebers tagjai is felkapták a fejüket. A mozgásforma alkohollal történő ötvözése során jógamozdulatokat egészítenek ki sörkortyolgatással, így párosítva a kellemest a hasznossal. A Puskás-tesók és Ekanem Bálint nem tudtak nemet mondani az újdonságra és kipróbálták a legújabb őrületet.

 

– Már többször jógáztam és bevallom őszintén, az első alkalommal nem tetszett, a másodiknál pedig az egyik jóbarátom hangján érkeztek a spirituális utasítások, és emiatt nem tudtam komolyan venni a dolgot. Az előző esti sörözést juttatta eszembe, ugyanakkor a sört és a jógát eddig egyáltalán nem tudtam összekötni. Így viszont, hogy kipróbáltam, fel is vetem majd a többieknek, hogy a jövőben dobjuk a sima sörözgetéseket – tréfálkozott Puskás Peti, aki a nagyszínpados Volbeat tombolás után, a Rauch Arénában ad koncertet az EFOTT-on.

 

 

A The Biebers szinte teljes csapata vegán életmódot követ, és Puskás Peti szerint az EFOTT nem véletlenül az egyetemisták és főiskolások fesztiválja, hiszen ők a legnyitottabbak az új trendekre. A frontember külön üdvözli a kezdeményezést, hogy a megszokott ízek mellett idén húsmentes ínyencségek, vegán és humusz street food ételek is várják a fesztiválozókat. Food Truck Udvarral és különböző helyeken szétszórt Food truck-okkal ugyanúgy készülnek a szervezők, mint ahogy biztosítanak lehetőséget a főzésre vágyóknak is.

 

Az ételek mellett a magyar borhagyományt is igyekszik a fiatalok körében népszerűsíteni az EFOTT, a Borudvarban térségi, valamint többek között szegedi, villányi, kéthelyi, szekszárdi és egri borászok mutatják be „gyermekeiket”. Mindezt kalanddal is lehet ötvözni, lovaskocsis bortúra formájában, amelyre a Fish!, a Hősök, a New Level Empire, a USEME és a Kozmix tagjai is elkísérik a látogatókat.

 

Pálinkakedvelők dönthetnek a helyi főzdék szörpkóstolóval egybekötött látogatása mellett is, aki pedig továbbra is a sör mellett voksolna, az 5 dl áráért (490 Ft) 6 dl-t kap a fesztiválon, ami mobilos fizetéssel 400 Ft-ra is redukálható.

Megosztás