2024. április 18.
Érintésmentes nyári gumicsere sorban állás nélkül

Érintésmentes nyári gumicsere sorban állás nélkül

Egyszer minden autósnak ki kell próbálni, hogy a fotelből rendel gumit és foglal szerelési időpontot egylépésben. Így nemcsak érintésmentesen fizethetünk, de zsúfolt ügyfélvárókban sem kell ücsörögnünk, ami a jelenlegi járványhelyzetben csöppet sem mellékes szempont.

Az első tavaszi hetekben, amikor szabad kocsibeállást keresünk a gumisoknál, úgy érezhetjük, hogy szinte mindenki egyszerre szeretné a téli abroncsait lecseréltetni. Ilyenkor a hagyományos időpontfoglalási „rendszereket” (kockásfüzet, jegyzettömb, krétatábla) alkalmazó műhelyekben több napos várólisták alakulnak ki. Az Abroncs Kereskedőház (AKH) országos szervizhálózatában ez a probléma nem ismert, mert a 2018-ban megkezdett digitális átállásnak köszönhetően a webshop időpontfoglaló rendszerrel bővült, amihez a budapesti szervizek után a vidéki partnerhálózat java is csatlakozott. Mára már országszerte több mint 200 vidéki helyszínen érhető el a szolgáltatás a partnerszerviz hálózaton keresztül. Ezzel az innovációval a gumi.hu webáruház lett az első hazai webshop, ahol az autósok, azon felül, hogy a gumiabroncsokat és szerelési szolgáltatásokat (például a most különösen időszerű ózonos klíma tisztítást) is bankkártyával tudják megvásárolni, időpontot foglalhatnak a hálózat szervizeibe.

 

Biztonságosabb és kiszámíthatóbb
A fejlesztést az motiválta, hogy az autósok kényelmesebben, a kor követelményeinek megfelelő színvonalon tudják igénybe venni a szolgáltatásokat, de a koronavírus járvány kitörése óta még hasznosabb, hogy az online időpontfoglalással és fizetéssel nagyban csökkenthetővé vált a személyes kontaktusok száma.

A webshop igénybevételével ugyanakkor elkerülhető az is, hogy a sarki gumis szűkös készletéből kelljen választani, amikor kiderül, hogy a hozott abroncsok elöregedtek vagy elkoptak. Az AKH-nál a digitalizálással olyan adatbázis jön létre, aminek segítségével a szolgáltató tájékoztatást tud adni a gumik becsült állapotáról már a szükséges szezonális átszerelést megelőzően, amennyiben az ügyfél igényt tart rá. Az értesítések növelik a tervezhetőséget és a közlekedés biztonságát.

 

Rendeléstől szerelésig
A gumi.hu új országos szolgáltatásával nem kell otthon lenni és a futárra várni, majd a gumikat a csomagtartóba gyömöszölve körbejárni a várost, szerviz után kutatva. Sőt, a leszerelt abroncsok tárolására és szállítására sem kell gondot fordítani, amennyiben az autós az AKH gumihotelében hagyja azokat. Jelenleg 160 ezernél több gumit tárolnak ideális körülmények között az Abroncs Kereskedőház raktárbázisán, ahonnan a foglalási rendszerben kiválasztott szerelési helyszínre és időpontra szállítják a centrírozott, megtisztított abroncsokat. Vagyis minden adott ahhoz, hogy a hazai autós társadalom tovább léphessen a webshopokból otthonra rendelt gumik korából, és még kényelmesebbé, biztonságosabbá tegye az autózás élményét.

Megosztás

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

Hello Mozaik

Hogyan erősítsük immunrendszerünket az őszi időszakban?

  • 2023.09.21

Az ősz beköszöntével az idénygyümölcsök és -zöldségek széles és színes kínálata egyre szűkül és hajlamossá válhatunk a vitaminokban szegényebb, de nehezebb, zsírosabb ételek fogyasztására. Ezzel párhuzamosan egyre kevesebb napfény ér bennünket, a levegő lehűlése és a fokozott őszi stresszterhelés pedig sajnos magával hozza a náthaszezont.  

 

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

Hello Mozaik

Íme a 2023-as év őszi trendszínei

  • 2023.08.29

Útmutatónkban összegyűjtöttük az őszi-téli kuckózós időszak szín trendjeit, amelyek a legnagyobb divatházak kifutóin már megmutatták magukat, és tippeket adunk, hogy ezeket hogyan érdemes kombinálni.