2019. augusztus 19.
Az eddigi 8 év legjobb lineupja a Paloznaki Jazz Pikniken

Az eddigi 8 év legjobb lineupja a Paloznaki Jazz Pikniken

Idén augusztus 1-3. között rendezik meg a Balaton északi partján a már sokak által ismert és várva várt fesztivált, a paloznaki Jazzpikniket. Három nap, ami a minőségi élőzenéről, a gasztronómiáról és a családias hangulatról szól. 

 

Minimál kezdeményezésként indult, majd mostanra a nyár leghangulatosabb fesztiváljává vált a Jazzpiknik, amelyet idén augusztus 1-3. között rendeznek meg Paloznakon. Ilyenkor az 500 fős kistelepülésen több ezer ember fordul meg, mégsem kell fesztiváli őrülettől tartanunk, ha csak sétálgatni szeretnénk egy pohár borral a környéken.

 

A családias hangulat a kerítésen belül is megmaradt, de már 4 színpadon, több mint 20 koncerttel készülnek a szervezők, akik évről-évre több vendégre számíthatnak a festői szépségű Balaton-felvidéken. Sokaknak az idei lesz az első; ők is hallottak már sok jólt "Paloznakról", de valószínű, hogy az idén a sztárfellépők miatt figyeltek fel a fesztiválra: Rick Astley a Never Gonna Give You Up 1980-as évekbeli slágerének énekese, aki nagy sikerrel tért vissza néhány éve új, kifinomult soul hangzásával. A Michael Jackson nevéből élő The Jacksons formációt most először hallhatják a rajongók Magyarországon, de itt lesz az acid jazz úttörőjének tartott The Brand New Heavies is, akik hatalmas sztárok voltak a white-fülű diszkóközönség körében az 1990-es években. A jazz, a funk, a hiphop elemeit ötvöző zenekar nem csak Jamiroquai-nak, de Mark Ronsonnak is inspirációként szolgált. A banda a pályafutásuk alatt több albumot adott ki és olyan hollywoodi filmekben is találkozhatunk a zenéjükkel, mint a Táncoló talpak, az Amerikai pite vagy A nő kétszer. 2019 júniusában új albummal készülnek a rajongóknak, így mindenképpen érdemes lesz meghallgatni őket.

 

James Brown híres szaxofonosa, Maceo Parker is érkezik még, az ő neve összefonódott a funkyval. Zenéjére jellemző, hogy a soul, a funk, a blues és a jazz műfajait integrálja, miközben tiszteletben tartja a zenei hagyományokat. Olyan híres zenészekkel, zenekarokkal dolgozott együtt, mint Ray Charles, Ani Difranco, James Taylor, De La Soul, Dave Matthews Band és a Red Hot Chilli Peppers.

 

Az Adani&Wolf duóval is találkozhatnak az érdeklődők, ami egy amszterdami formáció, a zenéjükben megjelenik a világzene, a jazz, a swing. 2017-ben jelent meg 6. albumuk, a zenekar ezzel ünnepelte a fennállásának 15. születésnapját. A The Irresistible Dust on the Floor című album egy igazi zenei utazás: gitáros alapok, zenekari pszichedelika, exotica, Muddy Waters blues zenésztől egészen David Bowie-ig.

 

A 40 pluszos korosztály tehát olyan muzsikát kap, amit fesztiválon ilyen csokorba gyűjtve sehol, de a legjobb nemzetközi és hazai előadók mellett minden évben fontos eleme a fesztiválnak a gasztronómia, a különleges borok, továbbá a helyi termelők jelenléte.

 

A paloznaki Jazzpiknikprogramja részletesen:

Augusztus 1., csütörtök

Nagyszínpad

18:45 Peet Project

21:00 The Jacksons

Audi Jazz Stage

17:30 Écska &Hubs

20:00 Acoustic Cuts

23:00 Gabo Acoustique

Tattinger Jazz és Pezsgőbár

19:00 Postmodern Songbook

22:00 Szilárd Piano Projekt

 

Augusztus 2., péntek

Nagyszínpad

18:15 Little G Weevil

20:30 The Brand New Heavies

23:00 Silhouette&Vinx

Fábián Juli Színpad

17:30 Arcadenoe

19:30 Véczi Eszter Quartet

21:30 Rafael

23:45 Singas Projekt

Audi Jazz Stage

18:15 Veraszívem

20:30 Apey

23:00 Four Seasons

Tattinger Jazz és Pezsgőbár

16:30 Haraszti Ádám Projekt

19:00 Horváth „Tojás” Gábor Trió

22:00 Judie Jay Quartet

 

Augusztus 3., szombat

Nagyszínpad

17:30 Zolbert

19:15 Maceo Parker

 

21:30 Rick Astley

23:30 Adani&Wolf

Fábián Juli Színpad

19:15 Balázsovits Edit & Nő Comment

21:15 Nunky Bay Starship

23:30 Myrtill és a Swinguistique

Audi Jazz Stage

18:00 Hangácsi Márton

20:30 Szervezés Alatt

23:00 Gero Live Act

Tattinger Jazz és Pezsgőbár

16:30 Antal Gábor Trio

19:30 Soma Mamagésa Vanavan Trio

22:15 Király Martina Trio

 

Jegyek itt: https://hu-jp-webshop.netpositive.hu/category/entry-ticket

Megosztás

Szabadtéri mozivá alakult a Corvin Plaza tetőterasza

Kultúra

Szabadtéri mozivá alakult a Corvin Plaza tetőterasza

  • 2019.08.1

Mi lehetne jobb program egy laza nyári estén, mint a szabadtéri mozizás? Budapest legújabb szabadtéri mozija, a Kultik Sky Cinema 160 kényelmes nyugággyal, takarókkal, csillagfénnyel, fröccsel és popcornnal várja a közönséget, ráadásul négylábú kedvenceinket is vihetjük magunkkal.