2024. április 19.

Vasárnap mutatják be az egy éjszaka alatt írt bábdrámákat Békéscsabán

Az érdeklődők a vasárnap délutáni bemutatókig a Bábos Drámaíró Verseny egész folyamatát végigkísérhetik, betekinthetnek a kulisszák mögé: megnézhetik a rendezést, a díszlet és a bábok elkészülését is.

Divat Sári tanácsadója címmel írt három író egyetlen éjszaka alatt gyerekeknek szóló, egyfelvonásos bábdrámát az 5. Bábos Drámaíró Versenyen, amely csütörtökön kezdődött és vasárnapig tart Békéscsabán.

A téma Békéscsaba történetéből került a játszók elé, a szervezők 1918-tól 10 évenként haladva, 10 korabeli megyei lap március 22-ei cikkei közül választották ki a lehetséges drámacímeket. A kihúzott cikk 1958-ban jelent meg a Békés megyei Népújságban - mondta Varga Anna, a bábszínház művészeti menedzsere az MTI-nek.

Idén Berg Judit, Szabó Borbála és Tasnádi-Sáhy Péter vállalta, hogy 12 óra alatt egyfelvonásos, gyerekeknek szóló színdarabot ír. A darabokat Lázár Helga, Somogyi Tamás és Rumi László állítja színpadra. A péntek délelőtti húzás szerint Lázár Helga Berg Judit Őrangyalok című drámáját; Somogyi Tamás Szabó Borbála Mit vegyek fel? című egyfelvonásosát, Rumi László pedig Tasnádi-Sáhy Péter VIVIKEKE című darabját viszi majd színre.

Péntek délelőtt megkezdték a munkát a rendezők és a csapatok. Elkezdődtek az olvasópróbák, bábok kerülnek elő a raktárakból, délután már jelmezeket válogatnak.

A produkciókat a Békéscsabai Napsugár Bábszínház és a Jókai Színház színészei mellett a szatmárnémeti Harag György Társulat Brighella Bábtagozata, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a Sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház és társrendezőként a zalaegerszegi Griff Bábszínház bábszínészei állítják vasárnap délután színpadra.

A szakmai zsűri  - Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus; Sramó Gábor, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatója; Jászay Tamás kritikus; Zalán Tibor költő, író, dramaturg és Kiszely Ágnes, a kecskeméti Ciróka Bábszínház igazgatója - ekkor dönt a legjobb rendező, színész, színésznő, dráma, valamint a legizgalmasabb férfi és női karakter díjáról. A legjobb előadásra pedig a közönség szavazhat.

Az érdeklődők a vasárnap délutáni bemutatókig az egész folyamatot végigkísérhetik, betekinthetnek a kulisszák mögé, a rendezés fortélyain keresztül végigkövethetik a díszlet és a bábok elkészülését is - mondta Varga Anna.

 

Megosztás