2024. április 18.

Mobiltelefonon is kiválóan működik majd a Munkácsy Mihály Múzeum új honlapja

Az új honlap szerdától a régi webcímen lesz elérhető, és hálózatos oldalként Békés megye valamennyi programja megtalálható lesz rajta.

Február 14-től teljesen megújul a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum honlapja. A korábbi honlapot 2006-ban indították, több mint 40 ezer látogatója volt. A múzeum 2013-ban - 63 év után - került ismét városi fenntartásba, amely új szemléletet és stratégiát hozott a kiállítóhely életében. Ennek részeként tavaly elkezdődött az új honlap tervezése, amely a réginek a helyén, a www.munkacsy.hu webcímen lesz szerdától elérhető és az előzetes becslések szerint akár százezer látogatót is vonzhat – mondta a napokban újabb öt évre kinevezett Andó György, az intézmény igazgatója az MTI-nek.

Kővári Tamás, a fejlesztő Adana Online Kft. ügyvezetője kifejtette: elsődleges szempontjuk az volt, hogy az új honlap megfelelően működjön mobiltelefonon és tableten is, ugyanis felmérések szerint az emberek 54 százaléka napjainkban már mobileszközökkel internetezik. Emellett a tartalom gyors fejlesztésére, egy egyszerűbb adminisztrációs felület és egy gyorsabb betöltési idejű portál létrehozására fókuszáltak.

A weblap különlegessége, hogy hálózatos oldalként működik majd és tagja lesz annak a több helyi honlapot magába foglaló, folyamatosan kiépülő weboldalhálózatnak, amely egységes szolgáltatásokat és médiafelületet kínál az integrált honlapok számára.

Ezzel kapcsolatban Opauszki Zoltán városfejlesztési tanácsadó elmondta: a rendezvénynaptár fülnél Békés megye valamennyi programját megtalálják majd az érdeklődők, nem csak a múzeumi eseményeket. A hírek menüpont össze lesz kötve a behir.hu hírportállal, amelynek a megfelelő hashtagekkel ellátott tartalmai megjelennek a békéscsabai kulturális intézmények honlapjain.

Megosztás