2024. április 19.

Nagy részben új emberekkel tervezi negyedik kormányát Orbán Viktor

Új minisztériumokat viszont nem tervez, mert szerinte „ami bevált, azt nem kell megjavítani. Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak, élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel.”

A Miniszterelnökség átalakítását tervezi az új kormányban Orbán Viktor miniszterelnök, aki azt is bejelentette pénteken a Kossuth rádióban, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter marad a gazdasági kabinet vezetőjeként a költségvetés felelőse.

A kormányfő a Miniszterelnökségről úgy fogalmazott: szeretné átalakítani a kormány „agyközpontját”, másfajta vezetési szerkezetet kíván létrehozni. Ebben az ügyben már voltak és a hétvégén is lesznek komoly tárgyalásai - tette hozzá. Jelezte azt is, hogy gyorsan lesz új kormány, új minisztériumokat viszont nem tervez, mert szerinte „ami bevált, azt nem kell megjavítani. Érdemes megtartani azt a rendszert, hogy nagy minisztériumok vannak, élükön nagy felhatalmazású tárcavezetőkkel” - közölte.

Célul tűzte továbbá, hogy a parlament - a korábbi évekhez hasonlóan - a nyári szünet előtt elfogadja a jövő évi büdzsét. A munkálatok állásáról már tárgyalt is Varga Mihállyal, akinek a jövőben is számít a munkájára – írta az MTI.

A demográfia, családtámogatás kérdésében Orbán Viktor azt mondta: szeretne egy átfogó, 20-30 éves megállapodást kötni a magyar nőkkel a magyar jövőről, a nekik nyújtható, kiszámítható perspektívákról, mert a demográfia rajtuk áll vagy bukik, ez az ő döntésük. A gyermekvállalás a legszemélyesebb, de a közösségnek fontos ügy - hangsúlyozta, hozzátéve: a kormánynak az a dolga, hogy ha a nők gyermeket szeretnének vállalni, és el akarják mondani erről az álláspontjukat, akkor azt meghallgassa, megértse.

A miniszterelnök jelezte, hogy a „régi, változatlan célok” mellett új kormánystruktúrát tervez „nagy részben új emberekkel”.

Megosztás

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

Hello Közélet

Élő adásban élesztett újra egy nőt Oroszlán Szonja

  • 2024.03.7

A színésznő épp a NAV Dózsa György úti ügyfélszolgálatán várakozott egyik filmbeli karaktere, Timi szerepében, amikor megtörtént a baj, a szintén ott tartózkodó, és az orra előtt összeeső dr. Bárány Olga (Pokorny Lia) ügyvédnőt kellett újraélesztenie. Mindez most szerencsére csak az Országos Mentőszolgálat Alapítvány (OMSZA) kisfilmjének forgatásán történt, de vajon éles helyzetben is odamenne-e valaki egy eszméletlen nőhöz? A felmérések szerint ugyanis ilyenkor a nők kisebb eséllyel kapnak segítséget. Legújabb, a Nemzetközi Nőnapra időzített edukációs kisfilmjével ezen szeretne változtatni a Mentőalapítvány.