2024. április 19.
Kormánypárti perpatvarok: botrány botrány hátán Békés megyében

Kormánypárti perpatvarok: botrány botrány hátán Békés megyében

Békés megye leszakadását, kikerülését az ország vérkeringéséből személyesen tapasztalhatjuk. Megyénk elöregedik, elnéptelenedik, a fiatalok vagy a fővárosba, vagy külföldre vándorolnak. Ebben elévülhetetlen „érdemei” vannak a térség fideszes képviselőinek, akik helyi kiskirályokként uralkodnak, de a megye felzárkóztatásáért képtelenek voltak az Országgyűlésben síkra szállni, pláne sikeresen lobbizni!

Békés megyének van éppen elég gondja, ehhez jön még hozzá, hogy az emberek életminőségét javító fejlesztések helyett a Fidesz korrupcióval átitatott belső hatalmi harcai is terhelik: Simonka György és emberei gyakorlatilag nyílt háborút vívnak a Vantara Gyula és Dankó Béla nevével fémjelzett csoport ellen.

A család az első!

Simonka György több botrányban is személyesen érintett, Orbán Viktor mégsem engedi el a kezét. A korábbi pusztaottlakai polgármester Simonka egykori cége, a Magyar Termés TÉSZ Kft. csaknem 1,3 milliárd forint támogatást kapott a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól. A cég becsődölt, összesen 973 millió forint kárt okozott Magyarország és az EU költségvetésének. Az ügyben költségvetési csalás gyanújával 11 személyt gyanúsítottak meg, köztük Simonka Magyar Termés TÉSZ Kft.-beli korábbi üzlettársát. A képviselőt védi mentelmi joga, így még kihallgatni sem lehetett. A csaknem 1 milliárdos kárt eddig nem térítette meg senki, a végrehajtó mindössze Simonka 2001-es évjáratú, több mint félmillió kilométert futott kisteherautóját tudta lefoglalni.

A Magyar Termés TÉSZ Kft. (helyrajzi szám: Pusztaottlaka, külterület 026/135.) további korrupciós botránya volt, hogy közbeszerzést írt ki bútorokra. A tender nyertese a helyrajzi szám szerint a szomszédban (026/134.) székelő Család Tour Kft. volt, mely ugyancsak a Simonka családhoz köthető.

 

Az ugyanerre a helyrajzi számra bejegyzett Simba Hungary Kft. (ugyancsak a képviselő volt cége) 22 millió forint közpénzt nyert el paprika- és dinnyekóstoltatásra. A kivitelező cég az ugyancsak a 026/134. helyrajzi számra bejegyzett Likefest Kft., mely szintén Simonka György családjához köthető.

Paprika- és dinnyekóstoltatás nagykereskedelmi áruházakban – erre még egy közbeszerzést kiírtak, az ajánlatkérő megint a Simba Hungary, a nyertes ismét a Likefest, az elnyert közpénz ezúttal 19 millió forint.

Voldemort-botrány Békésben

Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Alapítvány (DBMTA) EU-s forrásokból támogatott pályázatokat írt ki, ám furcsa módon az alapítvány céljaitól eltérő célokra. Például Mezőkovácsházán egy 125 millió forintos egészségügyi témájú TÁMOP-kiírást vezényeltek le, szűrőprogramok és az egészségügyi fejlesztések megszervezésére.

A megvalósításra a Public Sector Kft.-t kérték fel. A cég a 17,3 millió forintot annak ellenére zsebelhette be, hogy nincs egészségüggyel kapcsolatos bejegyzett tevékenységi köre, mégis egészségnapokat szerveztek és öt betegségtípus szűrését végezték el. Máskor ugyanez a Public Sector a DBMTA felkérésére 21 millió forintért hozott létre Baba-Mama Akadémiát és tartott előadásokat az egészséges férfi-nő kapcsolatról Pusztaottlakán. Érdekesség, hogy a meghívásos pályázaton a Public Sector minden esetben ugyanazzal a két céggel versenyzett, de nem csak Békésben. Borsodban ugyanez a cég a Voldemort-botrányban került elő, ahol Mengyi Roland fideszes képviselőt már meg is vádolták csalással. Ott a Public Sector ugyancsak kamu pályázatokat gyártott, az elnyert összeg 90 százalékát (!) pedig „alkotmányos költség” címszóval vissza kellett fizetni a magát Voldemort nagyúrnak neveztető Mengyi részére.

Vantara Gyula és az elfelejtett félmilliós fizetés

Eredetileg Riz Gábor Borsod megyei fejlesztési biztostól indult a botrány. Az ottani fideszes képviselő ugyanis vagyonnyilatkozatában „elfelejtette” feltüntetni, hogy miniszteri biztosként több mint félmillió forint üti a markát. Ő pedig fogta magát, és nemes egyszerűséggel kicseréltette vagyonbevallásának azt az oldalát. Arra azonban nem gondolt, hogy a szkennelésnél egyértelműen látszott az eltérés, és a digitális fájl adataiból is kiolvasható volt a csalás.

Vantara Gyula Békés megyei képviselőnek ugyancsak nem tűnt fel, hogy valami oknál fogva a Miniszterelnökségtől minden hónapban érkezik egy röpke félmilliós utalás. Aprópénz, na! Ő tanult Riz párttársa bakijából, és az egyszer csak észrevett havi félmilliót már szabályszerű javítással egészítette ki – egy hónappal a vagyonnyilatkozati határidőt követően.

 

Úttalan utakon az útügyi biztossal

Megyénk útügyi biztosa ugyancsak fideszes országgyűlési képviselő, Dankó Béla. Az utakat személyesen ismeri, olyannyira, hogy üzemanyag-költségtérítése alapján annyit autózott, hogy kétszer megkerülhetné a Földet. Ennek ellenére fő- és mellékútjaink elhanyagolt állapota közismert.

Békés megye az egyetlen, mely nem érhető el gyorsforgalmi úton. Az M44-es gyorsforgalmira végre-valahára kiírták a közbeszerzést. Az egy dolog, hogy „természetesen” Mészáros Lőrinc érdekeltsége lett a befutó. Az már sokkal nagyobb gondot jelent, hogy a gyakorlatilag asztallap simaságú Alföldön keresztülfutó aszfaltcsík kilométerenként 4,5 milliárd forintba kerül.

Az egyértelmű túlárazás szemet szúrt az uniós szerveknek is, nagyon valószínű, hogy az Elios-botrányhoz hasonlóan itt is EU-s támogatásokat fognak visszafizettetni az adófizetőkkel.

Megosztás